60/4. A sorszámozó henger — Begördülés Chantraine-be

– Kalaposmester? – vonta fel a szemöldökét Monsieur Vaneau, miközben tekintetével kényelmesen végigpásztázta a folyosó faborítását. – A bécsi kalaposok ritkán hordanak a körmük alatt sárgaréztörmeléket, s még ritkábban zárják a nemezdobozukat a hercegi nyomda hivatalos viaszpecsétjével.
– Ez alaptalan gyanúsítás! – tiltakozott a férfi, de a hangja megbicsaklott, ahogy a nehéz tárgy fémesen nekikoccant a kabátja gombjának. – Senki sem nyúlt a dobozhoz!
– Bocsánat, uram, senki sem kutatta át – szúrta közbe Laurent kalauz, aki csodálatos gyorsasággal nyerte vissza szolgálati tekintélyét, miután megértette, hogy nem pokolgép fenyegeti a VIP kocsik békéjét. – Bár a kalauzkulccsal valószínűleg könnyebb lenne szétnyitni a zárat, mint az Ön reszkető ujjaival.
A szerelvény ekkor nagyot fékezett, a kerekek sivítva haraptak a sínekbe. A folyosó gázlámpáinak üvegbúrái megcsörrentek, s az Intercontinental Express lassan begördült a chantraine-i állomás fényben úszó peronja mellé.
Az ajtó sziszegve kinyílt, s a szétoszló gőzön át két határozott fellépésű egyenruhás lépett a fülke előterébe.
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, a hercegi nyomda sorszámozó hengerének eltulajdonítása ügyében – jelentette ki a helyi nyomozók vezetője.
– Rendkívül pontasak, uraim – jegyezte meg Vaneau zsebre tett kézzel. – A vonat menetrendje és a törvény keze néha meglepően jó közös ritmust talál.