60/3. A sorszámozó henger — Száguldás Chantraine felé

A zaklatott utas keze megremegett a rézkilincsen, s tekintete pánikszerűen ugrált a folyosó sötétedő ablakai és a detektív nyugalma között.
– Ez nem az, amire gondolnak! – préselte ki a fogai között, s mintegy igazolásképp közelebb szorította a kalapdoboz vastag nemezét a mellkasához. – Ez csupán egy finommechanikai szerkezet. Nem veszélyes!
– Egy mechanizmus ritkán veszélyes önmagában, uram – felelte Monsieur Vaneau nyájasan. – A veszélyt többnyire az jelenti, amikor valaki egy állami értékposta lepecsételt küldeményét kalapnak próbálja álcázni a négyszemközti utazás kényelméért.
Laurent kalauz óvatosan hátrált egy lépést, s a kalauzkulcsát úgy szorította, mintha azzal szándékozna hatástalanítani a dobozt.
– Monsieur Vaneau… nem kellene félrehúznunk a vészféket?
– A vészfék lehúzása csupán a teámat öntené ki a szalonkocsiban, kedves Laurent – jegyezte meg a detektív szárazon. – Ráadásul a hercegi nyomda hiányzó sorszámozó hengerének sem tenne jót a hirtelen rázkódás.
Az új utas arca felvelte a friss falmeszelés árnyalatát. Pánikszerűen próbált elhúzódni a fülke felé, de a mozgó szerelvény rándulása megtántorította.
Monsieur Vaneau ekkor lassan benyúlt a mellényzsebébe, és elővette régi ezüst zsebóráját. Egyetlen halk kattanással kinyitotta a fedelét, majd nyugodtan végigmérte a mutatók mozgását.
– Pontosan hét perc múlva Chantraine állomásra érkezünk – szólalt meg méltóságteljesen. – A peronon várakozó uraknak pedig felettébb élénk érdeklődésük lesz az Ön bécsi kalaposának szakértelme iránt.