60/1. A lepecsételt kalapdoboz — Éjszakai robogás Chantraine felé

Az Intercontinental Express kerekei ritmikus kattogással hagyták maguk mögött Santenay kivilágított peronját. A folyosón elcsendesedett a zűrzavar, ám a VIP hálókocsi szőnyegén új, feszült léptek zaja visszhangzott.
– Bocsánat, uraim… ez a négyes fülke? – kérdezte a zaklatott új utas, miközben kétségbeesetten szorongatta a vörös viaszpecséttel lezárt kalapdobozt. A férfi szürke utazókabátot viselt, s homlokán apró izzadságcseppek csillogtak a fali lámpák sárgás fényében.
– Pontosan az, uram – válaszolta Monsieur Vaneau, s udvariasan félrelépett. – Bár ha megengedi a megjegyzést, a kalapdobozok ritkán igényelnek ekkora védelmező ölelést. Különösen, ha láthatóan pehelykönnyűek.
A férfi megrándult, s közelebb húzta magához a dobozt.
– Ez… ez egy rendkívül törékeny bécsi nemezkalap! Nem bírja a rázkódást, s szigorúan tilos felnyitni Chantraine állomásig!
– A bécsi kalapkészítők híresek a precizitásukról – jegyezte meg Vaneau száraz, derűs nyugalommal. – Bár még nem találkoztam olyan fejfedővel, amely a legkisebb zökkenőre halkan kattogni kezdene.
Laurent kalauz közelebb lépett, és elképedve meredt a lepecsételt pántokra.
– Monsieur Vaneau… maga szerint abban nem kalap van?
– A kalapok ritkán rendelkeznek finommechanikai szerkezettel, kedves Laurent – felelte Vaneau. – Az úriember azonban éppen most adott nekünk egy fejtörőt a következő megállóig.