58/2. A fekete por nyoma — Éjszakai robogás Marival felé

A szerelvény ritmikus zakatolása közepette Monsieur Vaneau lassan lehajolt, és hófehér zsebkendőjével óvatosan felcsippentett egyet a szőnyegre hullott sötét porszemcsékből.
– Rendkívül érdekes korom – jegyezte meg elgondolkodva, miközben a szövetet az orrához emelte. – A megszokott mozdonyfüsttel ellentétben ennek meglepően éles, gépzsíros és sárgarézes tónusa van. Úgy tűnik, az Önök családi ereklyéje meglehetősen alapos olajozást kapott a legutóbbi vihar előtt.
A hölgy tekintetében villámló düh csapott fel, ám arcvonásai egyetlen másodperc alatt simultak vissza a gőgös közöny álarcába. Csipkés napernyőjét még szorosabban a térdéhez szorította.
– A családom évszázadok óta különleges fémötvözeteket használt a kiegészítőihez, uram – felelte elutasítóan. – Nem gondolom, hogy egy éjszakai vonatfolyosón kéne elszámolnom a személyes tárgyaim karbantartási szokásairól.
– Bocsásson meg a tolakodásért, madame – hajolt meg a fődetektív végtelenül udvariasan. – Csupán a vonaton utazók kényelme foglalkoztat. Laurent, legyen kedves, vigye el innen ezt a kis porszívót! Nem szeretnénk, ha ez a makacs porszemcse összemaszatolná a hölgy makulátlan selyemkesztyűjét.
Laurent kalauz készségesen bólintott, és sietve a szolgálati fülke felé indult. Amint a kalauz eltávolodott, a hölgy hirtelen felállt, hogy átmenjen a szomszédos kocsiba. Ám ahogy fellépett, a napernyő nehéz fémvégződése véletlenül hozzákoccant a réz fűtőcsőhöz. Éles, üreges csengés rezzent meg a folyosón, s az ernyő fogantyújának gombja halkan elfordult.
– Óvatosságra intem, madame – jegyezte meg Vaneau szelíd mosollyal, miközben mozdulatlanul állta útját a keskeny átjáróban. – A Marival előtti kanyarok híresen élesek. Kár lenne, ha a családi szerkezet gombja egy óvatlan mozdulattól végleg kioldana.