57/3. A sárgaréz forgács nyomában — Éjszakai suhanás Saint-Germain felé

Az új utas szorosabban markolta meg a nehéz, ezüstveretes bőrönd fogantyúját, s gyanakvóan hátralépett a fülkéje felé.
– Micsoda képtelenség! – horkant fel, bár a hangja érezhetően megbicsaklott. – A bőröndöm zárja teljesen ép, sárgarézzel pedig legfeljebb a művészi óraszerkezetekben találkozhat az ember!
– Pontosan erről van szó, uram – jegyezte meg Vaneau szelíden, s kávéscsészéjét a folyosó kis asztalkájára helyezte. – A finom sárgaréz alkatrészek rendkívül érzékenyek a vasúti sínek rázkódására, hacsak nincsenek szilárdan rögzítve. És ha jól hallom, az Ön csomagjában most valami nagyon igyekszik kiszabadulni.
A férfi homlokán apró izzadságcseppek csillantak meg a lámpa sárgás fényében.
– Semmi sem szabadult ki! – csattant fel, majd Laurent kalauz felé fordult. – Hányas fülke az enyém? Szeretnék végre pihenni.
– A hármas fülke, uram – felelte Laurent, miközben óvatosan felemelte a szőnyegről a csillogó fémforgácsot. – Bár meg kell jegyeznem, a hálókocsi-szabályzat tiltja a veszélyes rakományok szállítását.
– Ez nem rakomány! – vágta rá a férfi, és benyitott a fülkébe, ám mielőtt bevághatta volna az ajtót, Vaneau sétapálcájának ezüst gombja finoman megállította a lapot.
– Ne heveskedjék, kedves uram – mosolygott a detektív. – A gyors fékezések Saint-Germain előtt könnyen felboríthatják a hiányos rögzítésű hengereket.