56/4. A sorszámozó titka — Megálló Nanteuil-ben

A szürke köpenyes utas pánikszerűen próbálta visszacsukni a kalapdoboz fedelét, ám Laurent kalauz egy meglepően gyors és szakszerű mozdulattal magához ragadta a ketyegő szerkezetet.
– Ne fáradjon – intett csendesen Vaneau. – A félrevezetés meglehetősen ötletes volt. Az utasok többsége azt hitte, egy ártalmatlan kalapot szállít, a ketyegés hallatán pedig mindenki pokolgéptől tartott. Ám a fogaskerekek nem időzítőt működtettek, hanem a legújabb típusú bankjegy-sorszámozó hengereket forgatták. A rejtélyt csupán az árulta el, hogy a selyem bélésen maradt friss nyomdafesték szaga messze túlmutatott a kalaposmesterek művészetén.
– Ez felháborító! – csattant fel az utas, de a hangja elcsuklott.
Ugyanabban a pillanatban a vonat hirtelen nagyot fékezett. Kerekek csikorgása rázta meg a szerelvényt, s a folyosó üvegfalán a kocsik fémelemei visszhangozták a lassulást. Az Intercontinental Express lassan begördült a fáklyákkal megvilágított Nanteuil állomásra.
Az ajtó sziszegve kinyílt, s a peronról két helyi nyomozó lépett a kocsiba. A felügyelő határozott léptekkel lépett az elfehéredett arccal álló férfi elé.
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, állami értékpapírok hamisítására szolgáló szerkezet csempészése miatt.
– ...és úgy vélem, a csomagját sem kell tovább rejtőzködve szállítania – fejezte be mosolyogva Vaneau.
A hamisítót elvezették, a peron kiürült. Az ajtók csapódtak, s a vonat lassan kilendült Nanteuil-ből, folytatva útját Montbrison felé. Laurent megkönnyebbülten sóhajtott fel, miközben a kocsiajtóban egy új utas bukkant fel, kezében egy gyanúsan könnyű hegedűtokkal.