56/2. A ketyegő kalapdoboz — Éjszakai suhanás Nanteuil felé

A kerekek egyenletes ritmusban kattogtak a síneken, miközben az új utazó feszülten szorította magához a selyemborítású kalapdobozt. A doboz belsejéből kiszűrődő ketyegés szinte elnyomta az Intercontinental Express megszokott zúgását.
Laurent kalauz gyanakodva méregette a tárgyat, majd óvatosan hátralépett egyet.
– Nem akarok kellemetlenkedni, uram – köszörülte meg a torkát feszülten –, de a vasúti szabályzat szigorúan tiltja az időzített szerkezetek... vagy legalábbis a túlságosan zajos órák szállítását a VIP hálókocsiban.
– Ez nem óra! – csattant fel a zaklatott új utas, miközben izzadó homlokát törölgette egy csipkés zsebkendővel. – Ez egy rendkívül finom mechanizmus! Egy kalap, amely önmagát igazítja a viselője fejméretéhez! A legújabb párizsi szabadalom!
Monsieur Vaneau kényelmesen kilépett a fülkéje ajtajába, s szórakozottan megigazította a hajtókáján lévő kitüntetését.
– Egy önbeállító kalap? Milyen lenyűgöző vívmány – jegyezte meg higgadt, száraz hangján Vaneau. – Habár még sosem hallottam olyan fejfedőről, amelynek működéséhez finom sárgarézporra és enyhe olajszagra lenne szüksége.
Az utas egy pillanatra megtorpant, s a dobozt még szorosabban a mellkasához szorította.
– Ön talán gyanúsít engem valamivel, uram?
– Egyelőre csak azt, hogy a kalapja szokatlanul hevesen ketyeg egy olyan tárgyhoz képest, amelynek csupán csendben kellene pihennie a fogason – válaszolta Vaneau, miközben tekintete a kalapdoboz alján lévő apró, rejtett nyílásra tévedt.