55/9. A sárgaréz nyomdahenger — Begördülés Lainville-be

Émile Vaneau kényelmesen elhelyezkedett a negyedik fülke párnázott ülésén, majd elővette régi ezüst zsebóráját. Kinyitotta, egy pillanatig nézte a halkan ketyegő mutatókat, majd nyugodtan megszólalt:
– Pontosan tizennégy perc múlva Lainville állomásra érkezünk.
Laurent kalauz még mindig hüledezve igazította meg a sapkáját, miközben a fiatal fátyolos hölgy kíváncsian hajolt közelebb.
– Bámulatos volt, Monsieur Vaneau! – mondta a hölgy. – De hogyan jött rá a csalásra?
– Egyszerű matematika és némi fémtan – felelte a fődetektív finom mosollyal. – A kalapos úr azt hitte, a kattogó kottatartó magára vonja a figyelmet, miközben a sárgarézpor a mesterkulcs használatáról árulkodott. A félrevezetés mesteri volt, de a finom rézszemcsék a szöveten nem hazudnak.
Ekkor a folyosón váratlanul megtorpant a szürke köpenyes új utas. Zsebében a nehéz sárgaréz nyomdahenger élesen megkoppant a válaszfalnak ütődve. A férfi bizakodó, ám zavart tekintettel próbált elosózni a nyitott fülkeajtó előtt.
– Nos, uram – fordult felé Vaneau megőrizve utánozhatatlan nyugalmát –, a kottatartó rejtélye véget ért, ám úgy tűnik, a nyomdahengerek tulajdonosait még mindig csábítja az éjszakai utazás.
– Ez nevetséges! – horkant fel a szürke köpenyes utas. – Egy úriember zsebe csakis az ő magánügye!
– Egyetértek – bicentett Vaneau. – Csak a tényeknek van az a sajátságos szokásuk, hogy szeretnek közösségi üggyé válni.