55/8. Az elbereni megálló — A rejtett szerkezet vége

A fekete kalapos úr szólni próbált, de a hangja felakadt a torkán. Laurent kalauz elképedten meredt a finom porszemcsékre a sötét szöveten.
Mielőtt azonban a megszorult utas újabb kifogással hozakodhatott volna elő, a szerelvény váratlanul akkorát fékezett, hogy a fülke csillárja halkan csörrent. A kerekek lassuló sikolya jelzést adott: az Intercontinental Express lassan begördült Elberen állomására.
Az ajtó sziszegve kinyílt, s a peron hűvös levegőjével együtt két határozott fellépésű helyi nyomozó lépett a kocsiba. A vezetőjük röviden végigmérte a társaságot, majd határozottan a kalapos úr felé lépett.
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, okirat-hamisítás és sikkasztás ügyében – jelentette ki a tisztviselő, és kattant a bilincs a remegő csuklókon.
– Látja, uram – jegyezte meg Vaneau száraz mosollyal, miközben visszahúzódott a fülke ajtajából –, a hatóságok ritkán tévesztik el a pontos érkezést. A kottatartó finom szerkezete pedig most már békésen pihenhet.
A fiatal fátyolos hölgy megkönnyebbülten sóhajtott fel, miközben Laurent kalauz gálánsan elsegyítette a dobozt a nyomozók kíséretében.
A letartóztatottat elvezették. A peronon az utasok zsongása hamar elült, s a kocsiajtók robajjal záródtak be. A szerelvény lassan kigördült Elberenből, hogy folytassa útját Lainville irányába.
Vaneau a folyosóra lépve elégedetten figyelte az új felszállókat. Egy elegáns úriember lépett el mellette, akinek egyetlen csomagja sem volt, ám a zsebéből egy feltűnően nehéz, sárgaréz nyomdahenger szegélye kandikált ki.
A fődetektív elmosolyodott, majd csendben visszatért a fülkéjébe.