55/5. Az avermesi csattanás — Begördülés az állomásra

A fémcsikorgás végighullámzott a hálókocsi padlóján, ahogy az Intercontinental Express fékblokkjai rásimultak a kerekekre. A kocsiajtó mögül gőzfelhő csapott fel, és a szerelvény lassan zökkenve megállt Avermes sötétbe burkolózó peronja mellett.
Laurent kalauz alig nyitotta ki a tolóajtót, a sötétből két feszült arcú helyi nyomozó lépett a folyosóra. Szorongatva tartották a pisztolytáskájuk szíját, és idegesen néztek körbe a szűk térben.
– Hol van? – kérdezte a vezetőjük szaggatottan. – A kém... a lista? Nálunk riadó van!
– Csak óvatosan az urakkal, tiszt úr – jegyezte meg Monsieur Vaneau halk, derűs hangon, miközben elállta az utat. – A fiatalember muzsikusnak adja ki magát, ámbár a ritmusérzéke csapnivaló, a kottái pedig államtitkokat tartalmaznak.
A fiatal szürke köpenyes utas megpróbált a pamlag mögé hátrálni, de az egyik nyomozó határozott mozdulattal megragadta a csuklóját.
– A törvény nevében letartóztatom! Kémkedés és tiltott iratok csempészése miatt! – pattogott a nyomozó hangja.
– Látja, barátom? – fordult Vaneau a szürke köpenyes felé. – A hatóságok közönsége nem mindig igényli a művészi finomságokat. A sárgarézpor a mesterkulcsáról pedig végérvényesen hamissá tette a szonátáját.
Amíg a hatóságiak kivezették a tiltakozó utast, a fátyolos hölgy megkönnyebbülten hajtotta meg a fejét Vaneau előtt.
– Örökké hálás leszek, Monsieur.
– Ugyan, madame. Csupán a zenei hallásomat bántotta a fémreszelék – mosolygott a detektív.
Percekkel később a csomagok átrendeződtek, az ajtók döccenve záródtak. A vonatszerelvény nehézkesen nekilendült, hogy átvágjon a csillagtalan éjszakán Elberen irányába. Laurent kalauz éppen a jegyeket rendezte, amikor az új utas, egy megviselt kalapos úr, feltűnően óvatosan helyezett el egy apró, sárgaréz pántos fatokot a csomagtartón. A tokból halk, ritmikus kattogás szűrődött ki.
Monsieur Vaneau csendesen figyelte a mozdulatot, majd visszacsúsztatta zsebóráját a mellényébe.