54/4. A svájci zenemű — Közeledés Saint-Mireux felé

A sárgaréz lakat halk kattanással engedett, s a gyékénnyel bevont fedél lassan felemelkedett. Laurent kalauz önkéntelenül elfedte a szemét a sapkájával, ám robbanás helyett csupán lágy, ezüstös csilingelés töltötte be a négyes fülkét: egy apró, finom fogaskerekekből álló mechanikus műalkotás kelt életre, melynek közepén egy apró rézmadár forgott körbe.
– Kérem... ez egy svájci zenélő szerkezet prototípusa! – rekedten szólalt meg a fátyolos hölgy, s fátylát kissé hátrahajtva a feledékeny csempészek óvatosságával nézett Vaneau-ra. – A megrendelőm Párizsból csak így engedte szállítani.
– Egy zenedoboz, amely álcázott kalapdobozban lakik, s óraműve pontosan tizenkét percenként üt egyet – állapította meg Monsieur Vaneau. Lassan benyúlt a mellényzsebébe, s kiemelte régi ezüst zsebóráját. Egyetlen halk pattintással kinyitotta a fedelét, s csendesen nézte a számlapot.
– Pontosan nyolc perc múlva Saint-Mireux állomásra érkezünk. Laurent barátom, leveheti a sapkáját a szeméről. Amint látja, a párizsi divat ezúttal nem tüzet, csupán némi dallamos csempészetet rejtett.
– De uram... a ketyegés... – dadogta a kalauz, miközben gyanakodva pislogott a csillogó fogaskerekekre.
– A félelem mindig gyorsabb ritmusban ketyeg, mint az igazság – jegyezte meg a detektív szelíd mosollyal, miközben a szerelvény már érezhetően lassítani kezdett a kanyarban.