54/2. A páncélozott kalapdoboz — Léptek Belcastel felé

A fiatal, fátyolos hölgy végül sikeresen megbirkózott a kilinccsel, s óvatosan behúzta maga mögött a fülke ajtaját. Csupán egy keskeny rést hagyott, amin keresztül a sárgaréz lakatok fémes koccanása még egyszer tisztán hallatszott.
Monsieur Vaneau komótos léptekkel közeledett a rekeszhez. Laurent kalauz szorosan a nyomában osont, arckifejezése a legfőbb riadalom és a buzgó kíváncsiság sajátos keverékét tükrözte.
– Elnézést a zavarásért, kisasszony – nyitott be leheletnyit Vaneau, miután két finom koppintással jelezte jelenlétét. – Laurent barátom csupán meg akart győződni arról, hogy a huzat nem tesz-e kárt a törékeny kalapkölteményekben.
A hölgy riadtan rebbent meg a fátyol mögött, s a nehéz dobozt gyors, ám láthatóan megterhelő mozdulattal a szoknyája redői mögé tolta.
– A kalapjaim nagyszerűen vannak, uram – felelte kissé elfogódott, mégis fagyos hangon. – És egyáltalán nem igénylik a vasúti személyzet gyámolítását.
– A kettős sárgaréz zártszerkezet valóban rendkívül gondos óvintézkedésnek tűnik – jegyezte meg Vaneau szelíd, elnéző mosollyal. – Különösen egy olyan darab esetében, amely a padlóra helyezve oly tiszta, csengő hangot ad, mint egy minőségi öntöttvas nehezék.
– Ez csupán... a legújabb párizsi divat, uram – vágta rá a hölgy, s ujjai idegesen rezdültek meg az ölében. – Páncélozott szegélyek a sérülések ellen.
– A divat valóban meglepő utakat jár be mostanában – bólintott a detektív. – Bár ritkán szokott finom sárgarézport hagyni maga után a fülke küszöbén.