53/5. A valcourt-i peron — Csendes elszámoltatás

A gőzös sziszegve állt meg a valcourt-i peron mellett. Az ajtó nagy robajjal csapódott ki, és a helyi nyomozók határozott léptekkel léptek a hálókocsi folyosójára. A csoport vezetője hűvös pillantást vetett a fülke előtt gyülekező társaságra, majd egyenest a falhoz lapuló férfihoz lépett.
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, csempészett értékek elrejtése és tiltott zármanipuláció ügyében! – harsant a határozott határozat.
– …amelyeket, mint látható – fejezte be Monsieur Vaneau teljesen zavartalanul –, kedves útitársunk nem a saját csomagjában, hanem a hálókocsi szervizpanelje mögött kívánt elhelyezni, mielőtt a vámosok átvizsgálnák a fülkéjét.
A fekete kalapos úr sápadtan, egyetlen szó nélkül engedte, hogy a nyomozók megbilincseljék és levezessék a vonatról. A sötétkék kabátos utas remegő kézzel támaszkodott a falnak, megkönnyebbülten felsóhajtva.
– Önnek valóban acélból vannak az idegei, Monsieur Vaneau – jegyezte meg Laurent, a kalauz, miközben megtörölte az izzadt homlokát.
– Csupán a menetrendből, kedves Laurent – válaszolta a detektív száraz eleganciával. – A vonatok kiszámíthatósága mindig megnyugtatja az elmét.
A peronról ekkor új utasok léptek a folyosóra. Egy mélyre húzott karimájú kalapot viselő úr haladt el mellettük, aki túlságosan is ügyelt arra, hogy a kabátja alól kiálló, szokatlanul nehéz bőrtok ne koccanjon a korlátnak. Vaneau szeme halkan követte a finom mozdulatot.
Az ajtók záródtak. Az Intercontinental Express zökkenve indult meg, hogy maga mögött hagyja Valcourt-t, s folytassa útját Auberoche irányába.