52/6. A sárgaréz mesterkulcs — Megálló Chantraine-ben

Monsieur Vaneau halk, méltóságteljes léptekkel közelebb lépett a megszeppent utashoz.
– Ön nem a saját dobozát akarta megjavítani, és nem is a hatos fülke lakóját kívánta kifosztani – kezdte a detektív, miközben tekintetét a férfi ujjaira szegezte. – A félrevezetés mesteri volt: mindenki azt hitte, a ketyegő szerkezet rejt veszélyt. Ám a sárgaréz por nem a dobozból származott, hanem a fülkék univerzális mesterkulcsának reszeléséből. Ön a szomszédos ajtó zárját próbálta ki, miközben…
A mondat közepén a vonatkerekek éles sikoltással préselődtek a sínekhez. A szerelvény akkorát fékezett, hogy Laurent kalauz kénytelen volt a folyosó faburkolatába kapaszkodni, míg a sötétkék kabátos utas majdnem elveszítette az egyensúlyát. A kocsik zökkenve lassultak le, s az ablakok mögött felderengtek Chantraine állomás gázlámpáinak sárgás fényei.
Az ajtó szisszenve kitárult, s a peron hűvös levegőjével együtt két egyenruhás helyi nyomozó lépett a hálókocsiba. A vezetőjük határozott léptekkel megállt a kis csoport előtt, majd a sötétkék kabátos férfira mutatott:
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, a vasúti zárak szándékos megrongálása és hamisítás kísérlete miatt!
– …miközben megfeledkezett róla, hogy a sárgaréz reszelék a köpenye hajtókáján is megül – fejezte be nyugodtan Vaneau, mintha mi sem történt volna.
A gyanúsítottat csöndben elvezették. A peronon néhány utas leszállt, míg a hálókocsiba egy sietős, fekete kalapos úr lépett fel, aki egy feltűnően könnyű, mégis két kézzel szorított bőröndöt cipelt. Vaneau egyetlen villanásnyi pillantást vetett az új jövevényre, majd óvatosan zsebre tette ezüst óráját. A vonat ajtai becsukódtak, s a szerelvény komótosan kigördült Chantraine-ből az éjszakába.