52/5. A hatos fülke zárja — Léptek Chantraine felé

– Ha valóban csupán a hatos fülke feletti rekesz érdekelte, uram, miért nem kért egyszerűen engedélyt a jelenlegi bérlőjétől? – kérdezte Laurent, miközben óvatosan követte a nyomozót a keskeny kocsifolyosón.
– Mert a gyűjtőszenvedély, kedves Laurent, ritkán párosul kifinomult társasági etikettel – felelte Monsieur Vaneau olyan nyugalommal, mintha csak egy délutáni teázás szabályait taglalná.
– Ez... ez méltatlan vád! – hebegte a sötétkék kabátos utas, miközben feszülten a falhoz lapult. – Én tisztességes órásmester vagyok! Csupán meg akartam csodálni azt a ritka, kilencfogú sárgaréz lánckereket!
– A tisztességes órásmesterek általában napközben kopogtatnak, s nem sárgarézport hagyva maguk után közlekednek az éj leple alatt – jegyezte meg a fődetektív dry humorral.
Megálltak a hatos fülke ajtaja előtt. Émile Vaneau elővette régi ezüst zsebóráját. Kinyitotta. Egy pillanatig nézte a csendesen ketyegő mutatókat, majd nyugodtan megszólalt:
– Pontosan tizenkét perc múlva Chantraine állomásra érkezünk.
– És a rekeszben lapuló titok végre tisztázódik? – kérdezte a kalauz feszülten.
– A rekesz már mindent elmondott, Laurent – emelte rá a tekintetét Vaneau. – Most már csupán azt kell tisztáznunk, miért szóródott sárgaréz por a szomszédos fülke küszöbére is.