52/4. A rejtett rekesz — Kulcs a sárgarézpor mögött

A sötétkék kabátos férfi szája szélén elnyomott egy ijedt grimaszt, miközben Monsieur Vaneau óvatos hüvelykujjal eltolta az öntöttvas dobozka rejtett rugóját. A fenéklemez halkan kattanva félrecsúszott, feltárva egy olajozott papírba csomagolt, parányi sárgaréz kulcsot és egy apró, finom fogazású lánckereket.
– Egy metronóm, amely kulcsot növeszt magában – jegyezte meg a fődetektív, miközben száraz, elegáns félmosoly jelent meg az arcán. – Rendkívül fejlett technikai vívmány. Különösen, ha tekintetbe vesszük, hogy ez a sárgaréz kulcs pontosan a hatos fülke feletti csomagtartó beépített rekeszét nyitja.
– Ez abszurdum! – hördült fel az utas, s hátralépve megpróbálta fenségesnek mutatni magát, ám a szűk átjáró miatt inkább csak beleütközött a saját sarokvasába. – Csupán egy órásmester vagyok! Jegyem van, s a csomagom a saját tulajdonom!
– Senki sem kételkedett az Ön mesterségbeli tudásában, uram – szólt Vaneau higgadtan, miközben zsebéből előhúzott egy tiszta fehér zsebkendőt, s óvatosan ráemelte a rézkulcsot. – Legfeljebb abban, hogy a hatos fülkében utazó hölgy tudtával próbálta-e meg átalakítani az ő értékes, svájci zenélődobozának belső szerkezetét.
Laurent, a kalauz, döbbenten meredt a nyitott rekeszre, majd megtörölte izzadt homlokát.
– Szentséges ég, Monsieur Vaneau! Tehát a ketyegés... nem jelentett közvetlen életveszélyt?
– A vasúti kocsi integritása épségben marad, Laurent – biztosította őt Vaneau szelíden. – A mi utasunk csupán a ritka sárgaréz alkatrészek iránti csillapíthatatlan gyűjtőszenvedélyének engedett, ám a zárva felejtett ajtó és a pornyomok mindig megbízható tanúvallomást tesznek.