52/3. A sárgaréz szerkezet — Kérdések a küszöbön

– Uram, a lábbelim meglehetősen ragaszkodik ehhez a küszöbhöz – jegyezte meg Émile Vaneau rendíthetetlen nyugalommal. – Éppúgy, ahogyan Ön a kabátja belső zsebében lapuló rejtélyhez.
A sötétkék kabátos utas nagyot nyelt, s látva a detektív mozdíthatatlan tartását, lassan engedett az ajtóra kifejtett nyomásnak.
– Ez csupán egy személyes családi ereklye! – felelte szaporán, miközben gyanakvó tekintete a kalauz kulcscsomója és Vaneau kifogástalanul vasalt zakója között cikázott. – Egy ritka, finommechanikai metronóm. Semmi köze a vasúthoz vagy a többi utashoz.
– A metronóm kétségkívül nemes szerkezet – bicentett szelíden a fődetektív –, bár meglehetősen szokatlan, hogy egy zenei ütemmérő sárgarézpor-nyomokat hagyjon a szomszédos fülkék küszöbén. Különösen úgy, hogy a hatos fülke zárja körül pontosan ugyanilyen fémrészecskék csillogtak a szőnyeg bársonyán.
Laurent a homlokát törölgetve közelebb lépett.
– Uram, engem elsősorban az érdekelne, hogy ez az ereklye szándékozik-e a közeljövőben önálló életre kelni, és darabokra szedni ezt a patinás hálókocsit?
– Dehogy! – csattant fel a sötétkék kabátos férfi, s engedve a nyomásnak, lassan előhúzott a zsebéből egy kisméretű, öntöttvas vázas, finom rézkerekekkel teli dobozt. – Csupán a zárómechanizmusa szorult meg, mikor leállítottam!
Vaneau két ujjával óvatosan megemelte a szerkezet fedelét. Szeme aprót villant, ahogy meglátta a belső rekesz dupla fenekét.
– A ritmus valóban leállt, uram – mondta a detektív halk, kimért hangon. – Ám ez az alsó rekesz még tartogat némi magyarázatot.