52/2. A ketyegő doboz — Halk kopogás a negyedik fülkénél

A folyosó szőnyegén csak a vonatkerekek ritmikus üteme visszhangzott, ám a négyes fülke ajtaján belülről hirtelen megszakadt a fémes kattogás. Egy száraz, éles pattanás hallatszott, mintha egy feszes rugó ugrott volna ki a helyéről a faburkolat mögött.
– Megállt – suttogta Laurent, s a kulcscsomóját szorongatva közelebb lépett. – Szerencse ez, vagy most kellene nagyon gyorsan hátrafelé futnunk, Monsieur Vaneau?
– A szaladás ritkán áll jól egy ilyen patinás egyenruhának, Laurent – válaszolta Émile Vaneau, s könnyed mozdulattal megkocogtatta a tölgyfa ajtó üvegablakát. – Jó estét, uram! Elnézést a zavarásért, de a hálókocsi csendje meglehetősen hirtelen szállt meg minket. Minden rendben odabent?
Az ajtó erre lassan visszahúzódott. A sötétkék kabátos utas állt a küszöbön, homlokán apró izzadságcseppek csillogtak, míg jobb kezét görcsösen a kabátja belső zsebében tartotta.
– Természetesen – felelte az utas rekedtesen, miközben gyanakvóan mérte végig a kalauzt és a nyugalmazott fődetektívet. – Csupán egy személyes tárgyamat igazítottam meg. Nincs ebben semmi szokatlan.
– Kivéve talán azt, hogy ez a személyes tárgy pontosabban ketyeg, mint a Compagnie Internationale órái együttvéve – jegyezte meg Vaneau szelíd mosollyal. – És ha nem csal a szimatom, finom sárgaréz por illata árad a fülkéből.
A férfi szeme tágra nyílt, s hirtelen mozdulattal vissza akarta húzni az ajtót, de Vaneau cipőjének orra már elegánsan megakadályozta a záródást.