52/1. A ketyegő doboz — Esti csend a hálókocsiban

Az Intercontinental Express ritmikus kattogással szelte a sötétséget, mag mögött hagyva Saint-Calais kihaló fényeit. Laurent kalauz megkönnyebbülten fújtatott egyet, miközben zsebkendőjével megtörölte homlokát, ám a tekintete nyomban a negyedik fülke felé tévedt, ahová az új utas sietősen bemenekült.
– Monsieur Vaneau, látta azt az urat? – suttogta feszülten Laurent, közelebb hajolva a nyugalmazott fődetektívhez. – A kabátja alatt valami határozottan ketyegett! Csak nem egy újabb robbanószerkezet?
– A pánik rossz tanácsadó, Laurent, és rendkívül udvariatlan útitárs – válaszolta Émile Vaneau csöndesen, miközben tekintetével a folyosó szőnyegét pásztázta. – Bár elismerem, egy ketyegő doboz ritkán rejt csipkés zsebkendőt vagy finom teafüvet.
A negyedik fülke ajtaja ekkor résnyire nyílt. A sötétkék kabátos utas óvatosan kikukkantott a folyosóra, de meglátva a társalgó párost, azonnal visszahúzódott. A fémességről árulkodó, ritmikus kattogás még a csukott tölgyfa ajtón át is tisztán hallatszott.
– Be kellene kopognunk? – kérdezte Laurent, s idegesen megcsörrentette az övén lévő kulcscsomót.
– Még korai lenne – jegyezte meg Vaneau szelíd mosollyal. – Hagyjuk, hogy újdonsült barátunk otthonosan érezze magát. A türelem mindig meghozza a maga gyümölcsét, különösen, ha az ember egy száguldó vonaton ül.