51/3. A rejtett sárgaréz — Megálló Saint-Calais-ban

Monsieur Vaneau egyetlen elegáns mozdulattal előhúzta a zsebéből régi ezüst zsebóráját, lepattintotta a fedelét, és halkan megjegyezte:
– Pontosan négy perc múlva Saint-Calais állomásra érkezünk.
Laurent kalauz zavartan pislogott, míg a hatos fülke ajtaja lassan feltárult. A zaklatott, szürke köpenyes új utas lépett ki a folyosóra, szorosan magához ölelve a szokatlanul nehéz kottatáskát.
– Bocsánatot kérek, de sietnem kell – dadogta az utas. – A művészet nem várhat!
– Különösen, ha a művészet nem kottapapírból, hanem nehéz sárgaréz fogaskerekekből áll – szólt Vaneau szelíd mosollyal. – Ön a varelmont-i állomáson kicsserélte a szerszámos láda tartalmát a saját kottatartójára. De a rézpor cserbenhagyta: nemcsak a küszöbön hagytak nyomot a forgácsok, hanem a köpenye ujján is.
Mielőtt a megdöbbent utas tagadhatott volna, a vonat hirtelen akkorát fékezett, hogy a hálókocsi ablakai belerendültek, a folyosói lámpák pedig csörrenve kilendültek. Az Intercontinental Express csikorogva gördült be Saint-Calais állomására.
Az ajtó sziszegve kinyílt, és két helyi csendőr lépett a folyosóra. A vezetőjük határozottan a szürke köpenyeshez fordult:
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, a varelmont-i gépalkatrész-lopás ügyében!
– ...és a zenei ízlés elleni merényletért – tette hozzá Vaneau halk, kimért hangon, miközben visszatette óráját a mellényzsebébe.
A tettest elvezették, s a hálókocsi utasai megkönnyebbülten sóhajtottak fel. Ám amint a szerelvény újra kigördült az állomásról, a nyitott ajtón át egy új utas szállt fel, aki gyanúsan óvatosan egy apró, fémesen ketyegő dobozt szorongatott a kabátja alatt. Vaneau csöndesen figyelte.