399/4. A lakatolt bőrdoboz — Lila pára a szőnyegen

A fiatal hölgy megrándult a megjegyzés hallatán, és gyors mozdulattal próbálta behúzni a fülke tolóajtóját.
– Ha megengedik, most pihenni szeretnék! A kezelésem magánügy! – vágta rá fojtott, feszült hangon.
Laurent kalauz azonban önkéntelenül is előrelépett, így a csizmája orra megakasztotta az ajtót.
– Várjon csak, kisasszony! – tiltakozott idegesen Laurent. – Ez a gőz nem egyszerű pára. Nézze csak a szőnyeget!
A sűrűsödő, ibolyaszínű ködfolt lassan leült a folyosó vörös plüssére, és halvány, kékesfehér réteget hagyott maga után.
– Nemcsak a szőnyeget, kedves Laurent – jegyezte meg Monsieur Vaneau halk derültséggel, miközben fél lépést tett az ajtórés felé. – A kisasszony selyemsáljának szélét is finom, lilás por borítja. És ha nem csalnak az érzékeim, a tiszta ibolyaesszencia ritkán hagy maga után rezedaszagot és rézoxidot.
A hölgy meglendítette a sálját, hogy elrejtse a szegélyét, ám szemeiben leplezetlen riadalom csillant.
– Önhöz semmi köze a poggyászomnak! – sziszegte.
– A poggyászához valóban nincs – válaszolta Vaneau szelíden. – Ám amikor egy magánügy nyomás alatt lévő réztartályként sziszeg egy nemzetközi expresszen, a vasúti társaság óhatatlanul érdeklődővé válik.
A fülke belsejéből ekkor újabb éles, ritmikus kattogás hallatszott, mintha a lakatolt bőrdoboz mélyén egy szerkezet kapcsolt volna magasabb fokozatra.