399/3. A lakatolt bőrdoboz — Parfüm és sárgaréz

Laurent még fel sem dolgozhatta a nyomáscsökkentés gondolatát, amikor a 4-es fülke ajtórésén át finom, ibolyaszagú gőzpára szivárgott ki a folyosó szőnyegére.
– Ha ez egy pokolgép, akkor rendkívül elegáns módját választotta a levegőbe repítésünknek – jegyezte meg Monsieur Vaneau szelíden, miközben zsebkendőjével óvatosan felé legyezte a halk ködfoltot. – Bár az ibolyaolaj és a forró sárgaréz keveréke ritkán szerepel a veszélyes merényletek leírásában.
A fülkeajtó ekkor egy hüvelyknyire feltárult. A fiatal hölgy selyemsálját szorosan az állára tekerve nézett ki a résen, szemeiben nem is annyira félelem, mint inkább méltatlankodás csillogott.
– Ugye megmondtam, kalauz úr, hogy a huzat kárt tesz a kényes holmikban? – vádolta meg őket halk, fojtott hangon. – A vonatszerelvény rázkódása beindította a gyógyászati inhalátoromat!
– Kisasszony, a mi szerelvényünk kocsijai simábban futnak, mint egy svájci zsebóra – tiltakozott Laurent kalauz sérülten. – De a bőrdoboza az imént mégis úgy sziszgett, mint egy felbőszült vipera.
– Az nem vipera, hanem egy párologtató – vágta rá a hölgy határozottan, ám a háttérben ekkor újabb fémes kattanás hallatszott, mintha egy zárszerkezet retesze ugrott volna a helyére.
Monsieur Vaneau halk derültséggel szemlélte a résen át kandikáló hölgyet.
– Elragadó magyarázat, mademoiselle. Csupán az a különös, hogy a gyógyászati apparátusok ritkán igényelnek kovácsoltvas lakatot. Hacsak az Ön orvosa nem tart a gyógymód szökésétől.