396/3. A kénpor nyoma — Sárgaréz feszültség

A zaklatott utas görcsösen kapaszkodott a hálókocsi csomagtartójába, miközben a finom, sárgás porszemcsék lassan lebegtek a fülke folyosójának huzatában.
– Ez egyáltalán nem kén! – tiltakozott a férfi elfulladó hangon, de közben úgy pillantott a táskára, mintha az bármelyik pillanatban harapni készülne. – Csupán különleges... finomított órásmesteri dörzsanyag!
Monsieur Vaneau előhúzta patyolattiszta zsebkendőjét, s egyetlen könnyed mozdulattal elkapott néhány levegőben szálló porszemet. Óvatosan megszagolta, majd hűvös mosollyal a kalauz felé fordult.
– A dörzsanyagok ritkán szaglanak ilyen áthatóan vulkáni eredetű vegyületnek, uram – jegyezte meg Vaneau. – Ahogy az órák sem szoktak lepecsételt borítékok sürgős elrejtésére szolgálni a bélésükben.
A folyosó szomszédos ajtajában ekkor megjelent az úriember, aki karja alatt egész köteg viaszpecsétes levelet szorongatott. Amint meglátta a sziszegő bőrtáskát, az arca azonnal elfehéredett a félelemtől.
– Ugye nem fog felrobbanni? – kérdezte remegő ajakkal a megrémült férfi.
– Rendkívül valószínűtlen – felelte Vaneau kiegyensúlyozottan. – Kivéve persze, ha a benne lévő gátszerkezet eléri a harmadik fokozatot. De mondja csak, kalauz úr, a szerelvény szokott ilyen szokatlan ritmusban zötyögni Saint-Mireux előtt?
Laurent kalauz megszeppenten bólintott:
– Nem, Monsieur Vaneau. Úgy tűnik, nem a csomag az egyetlen szerkezet ezen a vonaton, amelynek megváltozott az üteme.