396/1. A sárgaréz csat — Új ritmus a folyosón

– Vigyázat, kérem, ez rendkívül törékeny! – sziszegte az új utas, miközben görcsös ujjakkal szorította magához a sárgaréz csatos bőrtáskát. A táskából hallható ütemes, halk csörgés pontossága szinte ingerelte a folyosón várakozókat.
Az idős, macskákkal utazó hölgy riadtan húzódott vissza fülkéje ajtajában, miközben kedvencei fújtatva kaparták a kosár oldalát.
– Talán egy ébresztőóra mérgesedett el odabent, uram? – érdeklődött Laurent kalauz szelíd, de halványan gyanakvó mosollyal, miközben megpróbált utat törni a csomagok között.
Monsieur Vaneau lassú léptekkel közeledett a 4-es fülke előterében, kezét lazán zsebre téve. Tekintete egyetlen pillanatra sem tévesztette szem elől a megriadt férfi elfehéredett ujjperceit.
– A mechanikus szerkezetek ritkán idegesek, kalauz úr – jegyezte meg Vaneau a rá jellemző csendes eleganciával. – A tulajdonosaik viszont annál gyakrabban.
– Ez csak… egy családi örökség! Egy precíziós műszer! – hadarta a sápadt utas, miközben riadtan pillantott hátra a folyosó sötétebb vége felé. – És semmi közük hozzá!
– Természetesen – bólintott halkan a fődetektív. – Bár ha az ember egy ártatlan óraszerkezetet szállít, ritkán tekint úgy a kalauzra, mint egy végrehajtóra.
A szerelvény közben magabiztosan robogott tovább Montclar felé. Vaneau finoman elmosolyodott: a valcourt-i megálló után ez a csörgő táska máris egy újabb baljós fejezet nyitányának tűnt.