395/10. A kazánterv rejtélye — Megálló Valcourt-ban

– A látszat ellenére nem a finom konyhaművészet iránti rajongás vezérelte önöket – jegyezte meg Monsieur Vaneau, miközben finoman félretolta a recepteknek álcázott műszaki ábrákat. – A süteményes leírások valójában a gőznyomás kritikus fázisait rejtették. A bronzmadár gátszerkezete pedig nem puszta gyűjtői szenvedély gyümölcse, hanem a szelep időzített kioldója volt.
A hölgy méltatlankodva húzta ki magát, ám mielőtt csípős választ adhatott volna, a szerelvény váratlanul akkorát fékezett, hogy a folyosó ablakpárkányára helyezett vizespoharak csörrenve koccantak össze. A kerekek csikorgása jelezte, hogy az Intercontinental Express elrte a kijelölt megállót.
Az ajtók sziszegve nyíltak ki, s a peron hűvös levegőjével együtt a valcourt-i rendőrbiztos lépett a kocsi folyosójára két nyomozó kíséretében.
– Letartóztatom Önöket a törvény nevében, a vasúti biztonság szándékos veszélyeztetésének ügyében! – jelentette ki a biztos határozott léptekkel közeledve.
– Kicsit megelőzött, biztos úr – mosolyodott el száraz eleganciával Vaneau. – De el kell ismernem, az időzítésük majdnem olyan pontos, mint a bronzmadár szerkezete.
A letartóztatottakat elvezették. A feszültség feloldódott, Laurent kalauz megkönnyebbülten sóhajtott fel, miközben a peronról új utasok szálltak fel. Köztük egy zaklatott úr, aki görcsösen szorított magához egy halk, ritmikus csörgést kiadó, sárgaréz csatos bőrtáskát.
Vaneau némán figyelte a férfit. Az ajtók becsukódtak, s a szerelvény elindult a következő állomás felé.