394/3. A csörgő csomagok — Zsúfolt fülke, gyanús súlyok

Az energikus úr széles mosollyal préselte be magát a fülkébe, miközben a pántos táskája fémességgel és üvegcsörrenéssel nehezedett a felső csomagtartó rácsára. A vonat hirtelen döccenésétől a nehéz málha megbillent, és majdnem rázuhant a két lakattal lezárt, pillekönnyű bőröndre.
– Vigyázat! – nyögött fel az új utas, és önkéntelenül a magasba kapta a karját. Egyetlen kézzel emelte el a bőröndöt a veszély útjából, ám a mozdulat olyan gyanúsan könnyedre sikerült, mintha puszta papírmasét tartott volna.
A könyvhalmokkal utazó nő elfojtott kuncogással igazította meg vastag szemüvegét.
– Úgy látom, az Ön bőröndje szárnyakat kapott az ijedtségtől. Vagy talán csak ritkított levegőt szállít a hegyekből?
– A speciális bélés teszi, kisasszony – vágta rá hűvösen az utas, miközben verítékező homlokát törölgette, és igyekezett visszagyömöszölni a dobozt a sarokba. – Hermetikusan zárt úti doboz. Értékes és törékeny.
– A mi családunkban a törékeny dolgoknak súlya szokott lenni – pattogott az energikus úr, miközben elégedetten fészkelődött be az ülésre. – Az én poggyászom például tiszta valóság! Házilag palackozott ásványvíz és rézöntvények a sógorom műhelyéből. Ha ez eldől, áttöri a padlót. De az Ön ládája… elképesztő. Mintha a zárak többet nyomnának a mérlegen, mint maga a tartalom.
Monsieur Vaneau csendesen csukta be a fülkeajtót, és a sarokba ülve finoman elmosolyodott.
– A látszat néha súlyosabb a valóságnál, uram – jegyezte meg halkan Vaneau, miközben tekintete a dupla zár körüli friss karcolásokra tévedt. – Különösen, ha valaki az eredeti tartalmat már a legutóbbi megálló előtt biztonságba helyezte.