394/4. A dupla zár titka — Folyosói feszültség

Az új utas arca egyetlen pillanatra megrándult Monsieur Vaneau csendes szavaitól, ám gyorsan visszanyerte magabiztosnak szánt mosolyát.
– Ugyan már, tisztelt uram! – horkantott fel, miközben idegesen megigazította kabátja hajtókáját. – Nem tudom, miféle alaptalan sejtetésekre alapozza a feltevéseit, de ez a málha egy diplomáciai pontossággal lezárt magánpoggyász. Nincs benne semmi törvénytelen, és végképp semmi olyan, amit el kellett volna rejtenem a legutóbbi állomás előtt.
– Természetesen – bólintott nyájasan Vaneau, és lassan hátradőlt a kényelmes plüssülésen. – A teljesen törvényes dolgoknak valóban megvan az a kedvező tulajdonságuk, hogy ritkán igénylik a túlzott magyarázkodást.
A könyvhalmokkal utazó nő kinyitotta az egyik vastag kötetet, ám tekintete a lapok fölött visszatért a bőrönd sárgaréz csatjaira.
– Bocsásson meg, de ha a tartalom annyira ártalmatlan, miért kellett két különálló lakattal is megvédeni? – kérdezte kíváncsian. – Ráadásul azok a friss karcolások a zárszerkezet körül… pontosan úgy néznek ki, mintha valaki kapkodva cserélt volna rajta lakatot.
– A zárak csupán óvatosságból vannak fent! – csattant fel az utas, s miközben hevesen gesztikulálva felállt, zsebéből egy apró, finom fémreszelékkel borított kulcs koppant a parkettára.
Az energikus úr azonnal lehajolt érte, ám a bőrönd gazdája megelőzte: sápadt arccal, komor tekintettel kapta fel a fémdarabot. Ebben a pillanatban a folyosó felől szaporán kopogó léptek hallatszottak, és Laurent kalauz nézett be a fülkébe, riadt tekintettel méricskélve az összegyűlt társaságot.