394/2. A túl könnyű bőrönd — Csörgő szomszédság

– Ön talán megbízhatatlannak tartja a vasúti csomagtartókat? – lépett közelebb a könyvhalmokkal utazó nő, miközben áttette egyik vastag kódexét a bal kezébe. – Vagy a két lakat pusztán tudományos kísérlet a súlytalanság bizonyítására?
– Kísérletnek valóban rendkívüli – felelte szűkszavúan az új utas, miközben idegesen lesimította sötét köpenyét. – De higgye el, kisasszony, a tartalom személyes természetű. Semmi köze az aranyhoz. És főleg semmi köze a kíváncsiskodókhoz.
– A személyes természetű dolgok általában nem konganak ennyire üresen – szúrta közbe halkan Monsieur Vaneau, aki megállt a fülke nyitott ajtajában. – Kivéve persze a jóvá nem hagyott végrendeleteket és a hiúságot.
Az új utas megköszörülte a torkát, és gyors mozdulattal a bőrönd pántjáért nyúlt, mintha el akarná rejteni a tekintetek elől. Ekkor azonban a folyosó felől lendületes léptek zaja hallatszott: egy energikus úr közeledett, akinek minden egyes mozdulatát üvegek ritmikus csörrenése kísérte.
– Elnézést a tolakodásért! – harsant fel az újonnan érkező, miközben óvatosan egy nehéz, csörgő poggyászt egyensúlyozott. – A kalauz azt mondta, itt még akad egy szabad ülés!
Vaneau halvány mosollyal lépett félre a keskeny átjáróban.
– Úgy tűnik, a hálókocsi sűrűsége gyorsabban változik, mint a szerelvény sebessége. Lépjen csak be, uram. A kettős zár védelme alatt álló bőrönd mellett pontosan elegendő hely akad a csörgő titkoknak is.