394/1. A túl könnyű bőrönd — Új arcok a folyosón

– Elnézést, uram, ez a hálókocsi valóban a következő állomás felé tart? – kérdezte a megszeppent új utas, miközben gyanakvóan magához szorította a meglepően kongó, ám két hatalmas rézlakattal lebiztosított bőröndöt.
– Rendkívül jó megfigyelő – jegyezte meg Monsieur Vaneau halkan, miközben visszalépett a fülkéje ajtójához. – A vonatok általában abba az irányba haladnak, amerre a sínek fekszenek. Különösen igaz ez az Intercontinental Expressre.
A sötét köpenyes férfi felvonta a szemöldökét, és megpróbálta a poggyászt a felső csomagtartóra emelni. A bőrönd meglódult, mintha puszta papírból lett volna, s a hatalmas lakatok ellenére alig hallhatóan koccant a fémrácshoz.
– Nem látszik túlságosan nehéznek – jegyezte meg a könyvhalmokkal utazó nő, aki kíváncsian hajolt ki a szomszédos fülke ajtaján. – Bár a zárak mérete alapján legalább egy halom aranyrudat sejtene az ember.
– Vagy éppen azok teljes hiányát – tette hozzá Vaneau száraz mosollyal. – A túl sok lakat néha nem az értéket hivatott védeni, hanem csupán a figyelmet tereli el a lényegről.
A szerelvény közben egyenletes zakatolással hagyta maga mögött Courcelles fényét. Az új utas idegesen megigazította a kalapját, majd gyanakvó pillantással kísérve ült le a négyes fülke magányos ülésére.