393/5. A nehéz fémkazetta — Courcelles-i végjáték

– A doboz nem bombát rejt, csupán egy széfkulcsot és ezt a precíziós számlálót – fejtette ki Monsieur Vaneau halkan. – A feladó szándékosan adott trükkös zárat a fiatalembernek. Azt akarta, hogy a gyanútlan futár kudarcot valljon a kinyitásával, s így a lopás felelőssége kizárólag őrá háruljon. De a valódi megrendelő nem maradt Belcastelben.
– Azt akarja mondani, hogy a megbízó köztünk van a folyosón? – nyelt egyet szaggatottan a sötétkék kabátos utas.
– Pontosan. Az illető elfelejtette, hogy a második retesz rézvirágja finom grafitport hagy azon, aki beélesíti. És az Ön jobb hüvelykujja, uram, meglehetősen sötét.
Mielőtt azonban Vaneau kimondhatta volna a nevet, a fémfékek sikoltása rázta meg a hálókocsit. A vonat nagyot zökkenve lassult le a bevilágított peron mellett, ahol a kiáramló gőz mögött feltűnt a felirat: Courcelles.
Az ajtó sziszegve kinyílt, s két helyi nyomozó lépett a folyosóra. A vezetőjük egyenesen a sötétkék kabátos utas felé mutatott:
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, a belcasteli banki értékek eltulajdonítása ügyében!
– …és a gyanútlan futárok gátlástalan kijátszásáért – fűzte hozzá Vaneau száraz mosollyal.
A bilincs kattant, s a hamis utas elvezetésével a feszültség elpárolgott. A kalauz megkönnyebbülten sóhajtott fel.
Az ajtók becsukódtak, s a szerelvény nehézkesen megindult a következő állomás felé. Ekkor a folyosó végén egy új utas tűnt fel, aki gyanakvó pillantások kíséretében egy túl könnyűnek tűnő, ám duplán lakatolt bőröndöt húzott maga után. Vaneau csendben figyelte.