393/4. A nehéz fémkazetta — Folyosói felderítés

– Én… én csupán egy megbízást teljesítek! – hebegte a zaklatott fiatalember, miközben homlokáról letörölte a hideg verítéket. – Egy úr Belcastelben fizetett ki, hogy vigyem el ezt a dobozt a megadott címre! Azt mondta, a zár kissé nehézkes, de szó sem volt semmiféle második reteszről!
– A megrendelők ritkán terhelik a futárokat a felesleges technikai részletekkel – jegyezte meg Monsieur Vaneau szelíd humorral, miközben hüvelykujjával finoman megnyomta a gravírozott mintázat középső rézvirágját.
Egy éles, halk kattanás hallatszott, s a nehéz fémfedél végre résnyire felpattant.
– Jaj, hát mégsem robban fel! – sóhajtott fel megkönnyebbülten a könyvhalmokkal utazó nő, és óvatosan visszacsúsztatta az enciklopédiát a hóna alá. – De hát mi az a sok apró, csillogó alkatrész a belsejében?
A kazetta bársony bélésén finom, precíziós sárgaréz fogaskerekek és egy piciny felhúzószerkezet feküdt, amelyek a nyitásra halk, ritmikus zümmögésbe kezdtek.
– Egy mechanikus számláló – állapította meg a sötétkék kabátos utas, óvatosan közelebb hajolva. – De mit mérhet egy ilyen szerkezet egy vonaton?
– Azt, hányszor próbálták illetéktelen kezek kinyitni – magyarázta Vaneau. Ekkor lassan előhúzta a zsebéből a régi ezüst zsebóráját. Kinyitotta. Egy pillanatig nézte a számlapot, majd nyugodtan megszólalt:
– Pontosan tizenkét perc múlva Courcelles állomásra érkezünk. Ott pedig végre fény derül arra is, ki igyekezett ennyire félrevezetni minket.