393/1. A nehéz fémkazetta — Új arcok a folyosón

Az Intercontinental Express egyenletes kattogással hagyta maga mögött Belcastel ködös lámpáit. A folyosó feszültsége némileg enyhült a szürke kalapos úr elvezetése után, ám a frissen felszállt fiatalember viselkedése azonnal felkeltette a szomszédos fülkék lakóinak figyelmét. A jövevény két kézzel, görcsösen szorította magához a sárgaréz pántokkal megerősített fémkazettát, s gyanakvó pillantásokat vetett a járókelőkre.
– Az... az a doboz... – mormolta a könyvhalmokkal utazó nő, miközben még szorosabban ölelte magához a köteteit. – Ugye nem veszélyes?
– Meglehet! – tette hozzá rekedten a sötétkék kabátos utas, és óvatosan visszahúzódott a fülke ajtajából. – Látták, milyen nehéz? Majdnem kicsúszott a kezéből!
Monsieur Vaneau kényelmesen elhelyezkedett a bársonyfotelben, s egy finom mozdulattal kisimította a hajtókáját.
– A nehéz tárgyaknak van egy kellemetlen tulajdonságuk: ritkán lebegnek a levegőben. Ám ettől még nem válnak feltétlenül veszedelmessé.
– Ön mindig ilyen derűlátó, uram? – kérdezte a zaklatott új utas, miközben óvatosan a kisasztalra helyezte a kazettát, ami fémes koccanással ért felületet.
– Nem – felelte Vaneau halk mosollyal. – Csupán megvárom, míg a tények felülírják a feltételezéseket. Pontosan negyven perc múlva megérkezünk Sancerre állomására, s addig még sok minden kiderülhet.
A fiatalember ekkor egy apró kulcsot húzott elő a zsebéből, de mielőtt a zárhoz érinthette volna, a fémkazetta belsejéből halk, száraz kattanás hallatszott.