390/3. A rézpántos fadoboz — Folyosói felderítés

A zsebkendővel Vaneau finoman megérintette a 6-os fülke sárgaréz kilincsét, majd elégedetten bólintott, amint a sárgás reszelék rátapadt a fehér anyagra.
– Látja, Laurent – jegyezte meg csendesen –, a kilincs tengelye frissen olajozott, mégis fémpor borítja. Aki oda bent tartózkodik, nem egyszerűen zárat nyitott, hanem megmunkált valamit.
– De mit szerelhet valaki egy száguldó vonaton az éjszaka közepén? – kérdezte riadtan a fiatal, fátyolos hölgy, s selyemkesztyűs kezét a mellkasára szorította.
– Leginkább azt, amit nem szívesen bízna a kalauz úr nyílt tekintetére – felelte Vaneau száraz mosollyal. – Egy rézpántos fadoboz rendkívül tanulságos tárgy, kisasszony. Vagy nagyon értékes titkot takar, vagy rendkívül ügyetlenül próbálják álcázni.
Laurent kalauz közelebb lépett a zárva tartott ajtóhoz, és halkan megkérdezte:
– Érintsem meg a mesterkulccsal, Monsieur Vaneau?
– Semmiképpen – intette le a fődetektív. – A szembesítés művészete a türelemben rejlik. Inkább árulja el, kisasszony, a sziszegő hang üteme változott-e, amikor a szerelvény rázkódni kezdett?
– Igen – suttogta a fátyolos hölgy. – Amikor a sínek döccentek, a fémzörej megtorpant. Mintha a kéz, amely a szerkezetet tartotta, megbicsaklott volna.
– Kiváló megfigyelés – bólintott Vaneau. – A tények kezdenek pontos képpé formálódni.