390/2. A rézpántos fadoboz — Folyosói gyanakvás

A 6-os fülke ajtaja kattanva záródott be, de a rézpántos fadoboz fémes rezonanciája még másodpercekig vibrált a keskeny folyosó levegőjében. Laurent kalauz elgondolkodva igazította meg a sapkáját, majd Monsieur Vaneau felé fordult.
– Ha szabad kérdeznem, uram – suttogta Laurent –, Ön szerint valóban csak egy ártalmatlan családi óraszerkezet lapul abban a ládában?
– A megszokott családi órák ritkán nyomnak annyit, mint egy kisebb ágyúgolyó, és nem hagynak finom, sárgaréz reszeléket a szőnyegen – felelte Vaneau halk, száraz mosollyal, miközben cipője orrával egy apró, csillogó porszemet mutatott a bordó futószőnyegen.
Ekkor a szomszédos fülke ajtaján a fiatal, fátyolos hölgy lépett ki. Ujjai idegesen babrálták selyemkesztyűjét, s tekintete riadtan rebbent a 6-os fülke zárva tartott ajtaja felé.
– Elnézést... – szólalt meg szaggatottan. – Ugye a szerelvény biztonságban eléri Elberen állomását? A szomszéd fülkéből olyan furcsa, ütemes sziszegés hallatszik, mintha valamilyen szerkezet éppen visszaszámlálna.
– A szerkezetek, kisasszony, ritkán sietnek annyira, mint az utasok – válaszolta Émile Vaneau végtelenül nyugodt hangon. – De biztosíthatom, a tények mindig a saját ütemükben tárulnak fel.
A hölgy nem tűnt megnyugodtnak, s amikor a 6-os fülke felől újabb tompa kattanás hallatszott, óvatosan hátrált egy lépést. Vaneau egyetlen megfontolt mozdulattal elővette zsebéből finom vászonzsebkendőjét, és megállt a zárva tartott ajtó előtt.