388/2. A sárgaréz reszelék — Csendes megfigyelés

Laurent kalauz megköszörülte a torkát, miután a 4-es fülke ajtaja kattanva bezárult. Lehajolt a szőnyeghez, és hüvelykujjával óvatosan megérintette a küszöb melletti apró, sárgás porszemcséket.
– Friss reszelék – suttogta a kalauz, majd értetlenül nézett a detektívre. – Maga szerint az úr a felszállás előtt még igazított valamit a fadoboz zárján?
– Vagy azon, ami a doboz belsejében található – igazította meg a gallérját Vaneau csendesen. – Egy finommechanikai reszelő nyomai ezek, Laurent. A vörös viasz még puha, a fémreszelék pedig alig hűlt ki. Az emberek ritkán szállítanak törékeny műtárgyat úgy, hogy a rögzítését a peronon fejezik be.
– Gondolja, hogy törvénytelen dolgot szállít? – kérdezte a kalauz, miközben önkéntelenül is visszalépett egy lépést a zárt ajtótól.
– Egyelőre csak azt gondolom, hogy az útitársunk túlságosan is ragaszkodik a titkaihoz – felelte Vaneau száraz mosollyal. – És amint tudjuk, a túlzott ragaszkodás a vasúton ritkán jár együtt a nyugodt alvással.
Ekkor a fülke belsejéből halk, ütemes kattanás hallatszott, mintha egy finom rugó feszült volna meg a fadoboz mélyén, majd a résből halovány mentolillat szivárgott ki a folyosó hűvös levegőjébe.