388/3. A sárgaréz reszelék — Mentolos aromák

Laurent kalauz meglepetten szimatolt a folyosó hűvös levegőjébe, majd kérdően a fődetektívre pillantott.
– Mentol? – suttogta, s szemöldökét felvonva nézett Monsieur Vaneau-ra. – Azt hittem, a sárgaréz megmunkálása inkább olajszaggal jár, semmint egy előkelő gyógyfürdő aromájával.
– A szagok, kedves Laurent, gyakran csupán arra szolgálnak, hogy elfedjék a lényeget – válaszolta Monsieur Vaneau halk, kimért hangon. – Egy csipetnyi mentol kiválóan alkalmas arra, hogy elnyomja a frissen reszelt fém és a gyorsan száradó viasz jellegzetes bűzét.
Ebben a pillanatban a 4-es fülke ajtaja halkan visszahúzódott, és a szürke köpenyes új utas lépett a folyosóra. Szürke kalapját mélyen a szemébe húzta, de finom selyemkendőjével még javában az ujjait törölgette.
– Uraim – megszólalása hűvös volt és távolságtartó, tekintete pedig egy pillanatra megtorpant a küszöbön maradt aranyszínű poron. – Kérhetem, hogy ne ácsorogjanak a kabinom előtt? A vonat rázkódása amúgy is megviseli az ember idegeit.
– Természetesen, uram – hajolt meg enyhén Vaneau. – Csupán a vasúti biztonság érdekében ellenőriztük a szőnyeget. Úgy tűnik, a sárgaréz alkatrészek néha önállósítják magukat az Intercontinental Expressen.
Az utas szeme résnyire szűkült.
– Csupán egy óraműves szerszámkészlet van nálam. Semmi olyasmi, ami a vasút biztonságát veszélyeztetné.
– Egy óramű, amely mentolt áraszt, valóban páratlan szerkezet – jegyezte meg a detektív száraz mosollyal. – Különösen, ha a mutatói nem az időt, hanem valami egészen mást mérnek.