385/7. A ketyegő bőrtáska — Folyosói felderítés

A szürke köpenyes utas fojtott lélegzettel vezette a fődetektívet és Laurent kalauzt a hatos számú hálófülke felé. A folyosón a kerekek egyenletes kattogása mögött valóban felsejlett egy éles, szinte pimaszul ritmikus szerkezet ketyegése.
– Nem kéne meghúzni a vészféket, Monsieur Vaneau? – suttogta Laurent, miközben gyanakvóan méregette a résnyire nyitott fülkeajtót. – Ha egy szerkezet ketyeg a vonaton, az ritkán jelent jóllakott kismacskát.
– A vészfék rendkívül hasznos találmány, Laurent, de többnyire csak arra jó, hogy a forró kávé az utasok ölében kössön ki – válaszolta Monsieur Vaneau derűs nyugalomról árulkodó hangon. – Előbb győződjünk meg róla, mit óhajt jelezni ez a bizonyos időmérő.
A detektív finom mozdulattal beljebb tolta az ajtót. A plüssülésen egy vaskos, sötétbarna bőrtáska pihent. A sárgaréz csatja felett apró rézlemezen finom karcolások látszottak, a belsejéből pedig szorgalmasan szűrődött ki a fémes tik-tak.
– Látja? – mutatott rá remegő ujjal a szürke köpenyes utas. – Én csak a kabátomat akartam felakasztani, amikor észrevettem! Nem az enyém!
– Valóban, az Ön ízlése lényegesen visszafogottabb – bólintott Vaneau, majd közelebb lépett, és lehajolt a táskához. Nem nyúlt hozzá, csupán a szemét futtatta végig a varrásokon. – A bőrt frissen ápolták méhviasszal, ám a csat környékén apró, ezüstös fémpor nyomai láthatók. Továbbá a ketyegés tempója… nos, túlságosan is sietős.
– Sietős? – hűledezett a kalauz.
– Egy közönségi ébresztőóra nem ketyeg ilyen szaporán, kivéve, ha a tulajdonosa nagyon fél attól, hogy lekési a varelmont-i átszállást – jegyezte meg a detektív szárazon.