385/3. A lepecsételt mappa — Mentolos pára

Az új kalapos utas riadtan igyekezett behúzni az ajtót, ám Vaneau egyetlen elegáns, kimért mozdulattal megakadályozta ebben. A fülke padlóján, a vörös futószőnyegen sötét, olajos foltok éktelenkedtek, pontosan a nyitott bőrmappa és egy apró rézspatula mellett.
– Uram, Ön felettébb gondatlanul bánik a gépzsírral – jegyezte meg a detektív, miközben belépett a sűrű párájú helyiségbe. – Vagy talán a nyomdafestékkel, amit a pecsétek sértetlen eltávolításához használ?
– Ez… ez felháborító gyanúsítás! – hördült fel az utas, miközben görcsösen a mellkasához szorította a mappát. – Csupán a magánlevelezésemet rendezgettem! Nincs joga átkutatni a holmimat!
– A magánlevelek ritkán kibocsátanak rezes mentolgőzt, és még ritkábban hagynak banki széfolaj-szagot a szőnyegen – bólintott Vaneau szelíden. – Laurent, legyen kedves, vigyázzon a küszöbre.
A kalauz óvatosan hajolt le a padozathoz, majd felvonta a szemöldökét.
– Monsieur Vaneau, ezek a fekete nyomok nem a fülkéből indulnak ki, hanem kívülről vezetnek befelé!
– Pontosan, Laurent – mosolyodott el a nyugalmazott detektív. – Ami azt jelenti, hogy a mi kalapos barátunk nem egyedül dolgozott. És ha nem tévedek, a sötétkék kabátos úriember a folyosó végén éppen most jött rá, hogy rossz kabátot vett fel a fogasról.