385/2. A lepecsételt mappa — Olajfoltok a szőnyegen

A hármas fülke ajtaja mögül fémes kattanás, majd egy elfojtott sziszegés hallatszott, mintha valaki egy elszabadult gőzszeleppel viaskodna. Laurent kalauz idegesen igazította meg a sapkáját, és közelebb lépett a lakkozott faajtóhoz.
– Monsieur Vaneau, Ön szerint nem kellene benéznünk? Ha a szellőzőrendszer hibásodott meg, a főkalauz…
– A szellőzőrendszer kitűnő állapotban van, Laurent – felelte Vaneau, miközben zsebre tette a kezét. – Ami pedig odabentről árad, az nem gőz, hanem a rezes mentol jellegzetes párolgása. Különös keverék. Leginkább a nagyprésszel dolgozó nyomdászok használják a pecsétviasz gyorsított szárítására.
A kalauz szeme megnagyobbodott.
– Pecsétviasz? De hát a mappán lévő pecsétek már hidegek és kemények voltak!
– Pontosan – bólintott a detektív halk kuncogással. – Ami azt jelenti, hogy az úriember nem megőrizni próbálja a levelek titkát, hanem éppen most próbálja felnyitni őket anélkül, hogy a viasz összetörne.
Ebben a pillanatban a hármas fülke ajtaja hirtelen résnyire nyílt. Az új kalapos utas sápadt, verítékes arca bukkant elő a sötétből, kezében egy átázott zsebkendővel.
– Kalauz! – sziszegte kétségbeesetten. – Az ablak… beragadt az ablak! Nem kapok levegőt!
– A hálókocsi ablakai biztonsági okokból zárva vannak, uram – válaszolt Vaneau szelíden. – De ha kiengedi azt a rendkívül értékes mentolos gőzt a folyosóra, garantálhatom, hogy a tüdőbaja azonnal elmúlik.