384/2. A duruzsoló kosár — Folyosói felderítés

A sötét köpenyes utas elkeseredetten szorította magához a selyemsállal letakart kosarat, miközben lassan hátrálni próbált a fülkéje ajtajáig.
– A családi ritkaságoknak megvan az a sajátosságuk, uraim, hogy néha megsértődnek a túlzott kíváncsiskodáson – mondta idegesen, miközben a kosár fonata mögül egyenletes, halk berregés szűrődött ki, amely kísértetiesen emlékeztetett egy apró szellőzőmotor zümmögésére.
– Kétségkívül – bólintott Monsieur Vaneau, és tisztelettudó távolságból szemügyre vette a selyem kendő alól kilógó sárgaréz csatot. – Az azonban felettébb ritka, hogy egy ereklye éppen százhúsz fordulatszámmal pörögjön percenként. Laurent, ön hallott már mormoló családi örökségről?
– Legfeljebb a nagybátyám öreg faliórájáról, Monsieur Vaneau – válaszolta Laurent kalauz felvont szemöldökkel. – De az nem hordott selyemsálat, és nem próbált meg az éjszaka közepén a kupéfolyosón észrevétlenül átsurranni.
– Ez felháborító! Nem surrantam, csupán… – szorult meg az utas torka, amint a kosár aljából egy finom, ezüstös fémpor csík hullott a hálókocsi szőnyegére.
Vaneau lehajolt, hüvelykujjával óvatosan megérintette a csillogó szemcséket, majd szárazon elmosolyodott.
– Úgy tűnik, a családi ereklye éppen most élesíti a saját fogaskerekeit. Megnyugtató tudni, hogy a finommechanika nem pihen, még ha a vonaton mindenki más aludni szeretne is.