382/8. A Sai-zár — Saint-Mireux-i leleplezés

– Pontosan – bólintott Vaneau. – A rézdrót nem a fedél rögzítésére szolgált, hanem az időzítő reteszelésére. És a mi kedves utastársunk nem a saját örökségét óvja, hanem a zsákmányt próbálja ártalmatlanítani a megálló előtt.
– Képtelenség! – fakadt ki a kalapos utas, szemei vadul cikáztak a tömeg és Monsieur Vaneau között. – Csupán egy családi örökség, egy régi, furcsa, de szeretett darab! Soha nem ártalmatlanítanék semmit, főleg nem zsákmányt!
– A családját bizonyára felvillanyozza majd a hír – folytatta Vaneau, mintha nem is hallotta volna a tiltakozást –, hogy a szeretett darabjukat a laurois-i Nemzeti Bank trezorjából mentette ki, meglehetősen sietve. Mert a *Sai* felirat, Laurent, nem egy egyszerű ládagyártóra utal, hanem egy precíziós széfzár-gyártó cégre, melynek termékei kizárólag banki intézmények számára készülnek. Azaz, kedves uram, az ön »finommechanikai karbantartása« valójában egy banki időzített zár kétségbeesett hatástalanítása volt, mielőtt a szerelvény megáll. A szériaszámot pedig éppen azért reszelte volna le, hogy a *Sai* eredete homályban maradjon.
Laurent tátott szájjal nézett. – Laurois-i Nemzeti Bank? De hát az... az a nagy bankrablás!
– Pontosan – bólintott Monsieur Vaneau. – És a rézpor azért friss, mert az időzítő mechanizmus csak az utolsó percekben vált sürgetővé. A ketyegés, amit hallottunk, nem egy elromlott óra hangja volt, hanem egy időzített zár visszaszámlálása. Melynek kikapcsolására, úgy tűnik, az utasunk nem talált elegánsabb megoldást, mint a mechanika nyílt színi, dróttal való meghekkelését.
Ebben a pillanatban a vonat hirtelen nagyot fékezett. Poharak csörrentek, az utasok előrebuktak, majd egy halk sikollyal egyetemben visszazuhantak helyükre. A szerelvény rángatózva lassult, majd halk, hosszú szisszenéssel megállt. Az ajtók kinyíltak, és a hideg, friss levegő beáramlott a fülkébe. Saint-Mireux.
Két helyi rendőr sietett be a folyosóra, nyomukban egy zömök, bajuszos úr, akinek egyenruháján a Saint-Mireux-i Főfelügyelő jelvénye díszelgett. A Főfelügyelő végigpásztázta a fülkét, tekintete megállt a kalapos utason.
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, a laurois-i Nemzeti Bank elleni rablás ügyében – jelentette ki szigorúan.
Monsieur Vaneau, mintha mi sem történt volna, egy pillanatra sem zavartatva a rendőrség megjelenésétől, nyugodtan fejezte be a mondatát: – …és a zsebórám jelzése alapján, melyet minden reggel felhúzok, tudhattam, hogy a »finommechanikai karbantartás« tizenkét perc múlva válik kritikussá, pontban a Saint-Mireux-i megállóval.
A rendőrök elvezették a sápkóros kalapos utast, aki még utoljára megpróbált ellenkezni, de ereje már elfogyott. Néhány utas leszállt, mások, friss arccal, kíváncsian szálltak fel. Laurent kalauz fellélegzett, miközben ellenőrizte a fülkét. Egy fiatal hölgy, hatalmas, túlméretezett kalapdobozzal, éppen elhaladt Vaneau fülkéje előtt. A doboz alig fért be az ajtón, és gyanúsan csörömpölt. Vaneau csak figyel. A vonat ajtajai halk suhanással becsukódtak. A szerelvény elindult a következő állomás felé.