383/1. A csörömpölő kalapdoboz — Új gyanú a folyosón

A szerelvény egyenletes kattogással gyorsult fel, maga mögött hagyva Saint-Mireux állomását. A folyosó lassan kiürült, ám a nemrég lezajlott leleplezés emléke még ott lebegett a levegőben.
– Végre egy kis nyugalom – sóhajtott fel a sötétkék kabátos utas, és reménykedő mosollyal Monsieur Vaneau-ra nézett. – Most, hogy a bankrablót elvitték, feltehetően az út hátralévő része teljesen zökkenőmentes lesz, nem igaz?
– A vasút törvényei szerint a zökkenőmentesség csupán a síntávolságtól függ, uram – válaszolt Vaneau halkan, miközben igazított egyet a hajtókáján. – Az utasok szándékai ritkán követik a menetrendet.
A szomszédos fülke ajtajában a valcourt-i rendőrbiztos bukkant fel. Nyakkendője meglazult, homlokán apró izzadságcseppek csillogtak. Rémült tekintettel méregette Vaneau-t.
– Remélem, megbízható úr, hogy a hatóság jelenlétére többé nem lesz szükség – motyogta idegesen. – Én csak szabadságon vagyok... Azt beszélik, ahol ön megjelenik, ott a jegyvizsgáló gyanúsítottá, a poggyász pedig bizonyítékká válik.
– Túlértékelnek, biztos úr – mosolyodott el a detektív. – Én csupán nem csukom be a szemem, amikor mások pislantanak.
Ekkor a folyosó végén újra felbukkant a fiatal hölgy a túlméretezett kalapdobozzal. Amint elhaladt mellettük, a doboz belsejéből fojtott, ütemes csörömpölés hallatszott, mintha apró fémalkatrészek csapódtak volna egymásnak. A hölgy megállt, elpirult, majd gyorsan beljebb tuszkolta a terhet a fülkébe.
Laurent kalauz értetlenül vakarta meg a fejét.
– Kalaphoz képest ez meglehetősen nehézkes hangzás.
– A divat néha meglepően súlyos terheket ró az emberre – jegyezte meg Vaneau elgondolkodva, miközben a becsukódó ajtót figyelte.