382/3. A sárgaréz csat — Óvatos szembesítés

Monsieur Vaneau finom mozdulattal elfordult a sötétkék kabátos utastól, s lépett egyet a ketyegő fülke ajtaja felé. Laurent meglepett pillantást vetett rá, de hűségesen követte a detektívet.
Vaneau háromszor halk, kimért kopogtatással jelezte jelenlétét. Az ajtó lassan megmozdult, s a fülke félhomályából egy sötét kalapot viselő, megriadt tekintetű utas bukkant elő. Görcsösen kapaszkodott egy vászonhuzattal védett, sárgaréz csatos utazótáska pántjába.
– Jó estét, uram – köszönt Vaneau meleg, megnyugtató hangon. – Csupán a folyosó sajátos akusztikája hozott ide bennünket. A poggyásza ugyanis meglehetősen szószátyár módon vall az idő múlásáról.
Az új kalapos utas zaklatottan visszalépett egy lépést, s próbálta maga mögé húzni a nehéz csomagot.
– Csupán egy családi örökség! – habogta, miközben a homlokán apró izzadságcseppek jelentek meg. – Egy precíziós óraszerkezet, semmi más. Nem veszélyes!
– Egy óraszerkezet, amely elképesztő tömörséggel bír – jegyezte meg Vaneau száraz humormorzsával a hangjában. – Laurent, tisztázhatnánk a helyzetet: felajánlaná a segítségét az úrnak a poggyász elhelyezésében?
– A legnagyobb örömmel, monsieur – lépett közelebb Laurent, miközben a kalapos utas kétségbeesetten a ládára strictly simulva próbálta elállni az útjukat.