382/4. A sárgaréz záras táska — Folyosói feszültség

Laurent finom határozottsággal vette át az utazótáska fogantyúját. A kalapos utas tehetetlenül nézte, ahogy a nehéz, vászonhuzatos láda kikerül a szorításából, miközben a ketyegés ütemes ritmusa egy pillanatra sem lankadt.
– Hát nem értik? – nyögte a kalapos utas, miközben zsebkendőjével megtörölte az izzadt homlokát. – Ha ezt elmozdítják, tönkremegy a precíziós kiegyenlítő!
– Megnyugtatom, uram, a kalauzunk keze stabilabb, mint a hálókocsi felfüggesztése – felelte Monsieur Vaneau halk, derűs hangon. – De ha jól látom, a sárgaréz csatot egy finom fémhurok fogja közre. Egy családi óraszerkezethez képest meglehetősen szokatlan biztosítási mód.
Laurent közben a fülke kis asztalára helyezte a ládát. A szomszédos fülke ajtajánál ekkor újra megjelent a sötétkék kabátos utas, s éber, feszült pillantással figyelte a kibontakozó eseményeket.
– A drót csupán... a véletlen kinyílás ellen véd – szabadkozott a kalapos utas, de a hangja megcsuklott.
– A véletlen ritkán használ ilyen vastag sárgarézt, uram – jegyezte meg Vaneau, s egy lépéssel közelebb lépett. – És a kiegyenlítők sem szoktak ilyen finom fémpornyomot hagyni a vászonhuzat varrásánál.
Laurent óvatosan megérintette a pántot. Az utas kétségbeesetten felhördült, ám mielőtt közbeléphetett volna, a távolból felharsant a mozdony éles sípszója.