382/2. A ketyegő táska titka — Éjszakai puhatolózás

Laurent óvatosan megkocogtatta a 4-es fülke melletti faborítást, majd halkan megszólalt.
– Ha szabad kérdeznem, Monsieur Vaneau... ha a táska valóban túl nehéz, nem lehetne, hogy csupán ólom nehezéket szállít a finom műszer mellé?
– Az ólom ritkán ketyeg ilyen rezes ritmusban, Laurent – felelte Vaneau csendesen, s tekintetével a szomszédos fülke ajtaja felé intett. – És a gondos műszerészek ritkán zárják magukra az ajtót úgy, mintha a retesz kattanása maga is a vámtarifát védené.
Ebben a pillanatban a szomszédos ajtó résnyire kinyílt, s a sötétkék kabátos utas kukkantott ki a folyosóra. Szemében nyílt riadalom bujkált.
– Uraim, kérem! – suttogta fojtott hangon a férfi. – Ugye nem valami szerkezet ketyeg odaát? Nem bírom a mechanikus zajokat éjszaka, különösen nem a sínek zakatolása mellett!
– Nyugodjon meg, uram – hajolt meg kissé Vaneau. – A szomszédja csupán az idő pontos múlása felett őrködik. Vagy legalábbis szeretné, ha ezt hinnénk.
– És Ön ezt ilyen higgadtan mondja? – szisszent fel a sötétkék kabátos utas, miközben zaklatott mozdulattal szorosabbra húzta magán a kabátját. – Ha az a táska veszélyes, az én fülkém van közvetlenül mellette!
– Biztosíthatom, uram, a veszélyes dolgok ritkán ketyegnek ilyen feltűnő udvariassággal – válaszolta Vaneau szárazon. – A titkok viszont kifejezetten szeretnek zajt csapni, amikor el akarják terelni a figyelmet a súlyukról.