381/2. A sárgaréz zár — Folyosói puhatolózás

Vaneau lassú, kimért léptekkel követte az új utast a hálókocsi keskeny folyosóján, miközben Laurent kalauz tisztes távolból próbált láthatatlanná válni a falba simulva. Az újonnan érkezett férfi az ötös fülke ajtajában bizonytalankodott, s míg az egyik kezével a kilincset próbálta lenyomni, a nehéz kalapdoboz vészjóslóan megcsúszott a karja alatt.
– Segíthetek, Monsieur? – szólalt meg Vaneau meglepően készségesen, kinyújtva a kezét, hogy megtámassza a kartondobozt.
Az utas riadtan rándult hátra, és olyan erővel szorította magához a selyemsálat, mintha legalábbis az uralkodói koronaékszereket védené a zsebtolvajoktól.
– Köszönöm, nem szükséges! – felelte szaporán, miközben a homlokán apró izzadságcseppek jelentek meg. – Csupán egy rendkívül kényes... keménykalap. Kényes a fogása, tudja.
– Valóban? – húzta fel a szemöldökét a detektív, miközben tekintete a selyem alól kikandikáló, vaskos sárgaréz pántra tévedt. – Érdekes, nem is tudtam, hogy a kalaposmesterek manapság biztonsági zárakkal és acélpántokkal szerelik fel a nemezkalapokat. Vagy talán a kalapviselés vált ennyire veszélyes mesterséggé?
Laurent halk köhögéssel próbálta leplezni a mosolyát. Az utas arca elfehéredett, gyorsan becsusszant a fülkébe, és azonnal magára fordította a kulcsot.
– Úgy tűnik, az úr nem szereti a divattanácsadást – jegyezte meg a kalauz halkan.
– Vagy pontosan tudja, hogy a kalapja túlságosan is nehéz a fejére – felelte Vaneau szárazon.