381/3. A sárgaréz pánt — Az elbereni végjáték

Vaneau lassan elővette ezüst zsebóráját, kipattintotta a fedelét, és egy pillanatig némán nézte az apró mutatók mozgását.
– Pontosan nyolc perc múlva Elberen állomásra érkezünk – jelentette ki nyugodt, kiegyensúlyozott hangon, miközben Laurent kalauz még mindig a bezárt ajtót méregette. – És kérem, ne aggódjon a zár miatt, Laurent. A pánik ritkán választ jó kulcsot.
Az ötös fülke ajtaja mögött süket csend honolt, de Vaneau nem várta meg a választ. A folyosóra kimerészkedő kíváncsi utasok felé fordult.
– Amit az úr abban a nehéz kalapdobozban őriz, az nem nemez, és nem is finom divatcikk – mondta a detektív, és lezseren az ajtófélfának dőlt. – A sárgaréz zár alól kikandikáló selyemsál nem a portól védte a tartalmát, hanem a hiányzó aranyozott nyomólemez-készlet súlyát hivatott leplezni. Emberünk azt hitte, ha Valcourt után száll fel, a hatóságok már lezártnak tekintik az ügyet. Ám a lemezek második felét mindvégig a saját karja alatt hordozta.
A fülkében felcsattant egy kétségbeesett káromkodás, s a retesz hirtelen visszacsúszott. De mielőtt Vaneau kimondhatta volna a sarokba szorított utas valódi nevét…
…a szerelvény hirtelen hatalmasat rántott. A folyosói lámpák megremegtek, a fém alkatrészek élesen csörrentek, és az Intercontinental Express lassan begördült a kivilágított Elberen állomásra.
Az ajtók sziszegve kinyíltak. A peronról két elbereni nyomozó lépett a kocsi folyosójára. A vezetőjük határozott léptekkel a sárgaréz pántos dobozt szorongató, elfehéredett utas elé állt.
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, az államkassza elleni hamisítás ügyében! – harsant a határozott hang.
– …aki mellesleg a valcourti nyomda egykori főgépmestere – fejezte be Vaneau a félbeszakadt mondatot, s óráját csendesen visszacsúsztatta a mellényzsebébe.
A bilincsbe vert utast elvezették, s a fülke újra kiürült. Laurent megkönnyebbülten fújt egyet, miközben a peronról egy új utas lépett a hálókocsiba: egy magas hölgy, aki egyetlen apró, ám furcsán ketyegő utazótáskát szorított magához, és gyanakodva tekintett körbe. Vaneau csendesen figyelte a jelenetet, miközben a kocsiajtók becsukódtak, s a vonat robogott tovább a homályba vesző síneken.