379/8. A vászonhuzatos láda — Érdekfeszítő nyitás

Az ajtó rést hagyva gurult el, s a fülke homályából egy sápadt, fiatal úr tekintett ki. Bőrtáskáját görcsösen a mellkasához szorította, míg mögötte, az ülésen a vászonhuzatos láda sarkából kilátszott egy feketéllő sárgaréz szerkezet.
– Miben segíthetek, uraim? – kérdezte hűvös elutasítással a fiatal úr, miközben megpróbálta testével eltakarni a málhát. – Azt hittem, a hálókocsiban jár némi nyugalom.
– Csupán a vonatszemélyzet jó hírét és a jómodor szabályait öregbítjük – felelte Monsieur Vaneau könnyed meghajlással. – És talán egy kis szellőztetést javasolhatnék. A kőrisfa hamuja rendkívül irritálja a tüdőt, különösen, ha finom szárítófestékkel keveredik.
– Festék? – képedt el Herr Lindner, s a fülkébe pillantva megigazította pápaszemét. – Tehát mégis ott lapulnak a hamisítás hiányzó eszközei!
A fiatal úr megrándult, és ingerülten megpróbálta behúzni a tolóajtót, ám a sötétkék kabátos utas diszkréten a cipője orrával elállta annak útját.
– Önök félreértik a helyzetet! – sziszegte a fiatal úr, s hangjában elcsuklott a magabiztosság. – Ez semmi más, mint egy hordozható mintázógép a családi műhelyemből!
– Milyen figyelmes gondoskodás – bicentett Vaneau száraz mosollyal. – És a családi műhely rendszerint vasúti kötvények fejléceit mintázza az Intercontinental Express robogó kocsijában? Ön most vagy nagyon bátor, vagy rendkívül elkeseredett. A kettő közötti különbséget többnyire a rácsok vastagsága jelenti.