379/9. A vászonhuzatos láda — Számítások és szerkezetek

A fiatal úr mély levegőt vett, szorítása lassan ellazult a bőrtáskán.
– Elismerem, a helyzet félreérthető – dadogta, miközben tekintete a folyosó sötétedő ablakai felé reppent. – De én nem vagyok hamisító! Csupán egy különleges megrendelést teljesítek egy megnevezhetetlen megbízónak.
– A megnevezhetetlen megbízók mindig rendkívül nagylelkűek, amíg el nem érkezik a fizetés ideje – jegyezte meg Vaneau szelíden, majd egyetlen határozott mozdulattal lefejtette a ládáról a vastag vászonhuzatot.
A sárgaréz karok és a finom megmunkálású hengerek láttán Herr Lindner elhűlve nyúlt a pápaszeméhez.
– Ez egy miniatűr mélynyomó prés! A legfinomabb rézkarcok sokszorosítására alkalmas!
– Építészetileg valóban figyelemreméltó remekmű – bólintott a fődetektív. – Bár a szerkezet bal oldalán látható kékes festékmaradványok nem rézkarchoz, hanem bankjegy-alapozóhoz használt pigmentek.
A fiatal úr álla megremegett. Vaneau ekkor komótosan a mellényzsebéhez nyúlt, s elővette régi, ezüst zsebóráját. Egy halk kattanással kinyitotta, elgondolkodva pillantott a mutatókra, majd visszahajtotta a karcolt fedéllapot.
– Pontosan tizenkét perc múlva Montverdun állomásra érkezünk – mondta csendesen. – És biztosíthatom, a helyi hatóságok rendkívüli érdeklődést fognak mutatni a családi műhely eme remeke iránt.