377/3. A rézveretes tok — Folyosói szembesítés

A sötétkék kabátos utas borostás arca egy pillanatra elfehéredett, majd idegesen megtaszította orrán a pápaszemet.
„Ugyan már, uram!” tiltakozott élesebb hangon, mint ahogy azt egy tiszteletreméltó órásmestertől elvárná az ember. „A szakmámat sértegeti! Ez a tok hermetikusan zárt, finommechanikai precíziós szerszámokat tartalmaz!”
„Kétségkívül,” bólogatott Vaneau elgondolkodva, miközben egyetlen apró lépést tett előre a folyosó szőnyegén. „Azt azonban ritkán látni, hogy egy órásmester a bőrhevedert nem csattal, hanem a kalauzok mesterkulcsának másolatával biztosítja. Laurent úr, felismerné a saját kulcsa profilját?”
Laurent kalauz önkéntelenül a gomblyukába akasztott rézlánchoz nyúlt, s résnyire szűkült szemmel méregette a bőrtok sarkán kinyúló fémnyelvet.
„Meglehetősen ismerős az a fogazat, monsieur Vaneau,” jegyezte meg Laurent szárazon. „Bár az én kulcsom nem hagyott zöldes viasznyomot a zár nyílásán.”
Az utas önkéntelenül elhúzta a táskát, s a fülkeajtó kilincse felé hátrált. „Ez puszta rágalom! Saint-Calais-ban a hatóságokhoz fordulok!”
„Ó, a hatóságok valóban rendkívül érdeklődőnek fognak bizonyulni,” biztosította Vaneau szelíd mosollyal. „Főleg az iránt a viaszminta iránt, amit Belcastel előtt készített a hálókocsi zárjáról.”